Kinek ajánljuk a 12-órás éjszakai úszást?

Neked. 🙂 Na jó egy kicsit bővebben.

Mint tudjuk a hazai amatőr hosszútávúszó naptár nem túl sűrű. Nézzük csak. Ott az „I love Balaton Öbölátúszás”, ami kedves verseny, de mindössze 3,8 kilométer (elnézést a még ennél is rövidebb versenyeket itt nem sorolom fel). Ennyit egy vasember ráhangolódásképpen úszik, hogy azután még tekerjen száznyolcvanat, és fusson egy maratont. Azután ott a Balaton-átúszás, ami hangulatos, és már egy kicsit merészebb, 5,2 kilométeres távval. Mondjuk, hogy most tekintsünk el a déli parton felmerülő kb 200 méteres iszap-sprinttől. A Balaton-átúszás eredmények sokéves átlagban 3 óra 15 perc körül szórnak. Ez az idő mutatja, hogy az itt rajthoz álló mezőny nagy részének ez az év első és utolsó, azaz egyetlen versenye. Nem mondom, rendkívül inspiráló, hogy sok ezren nekivágnak. Egyik évben jó két órán keresztül bámultam a célba érkezőket. Azért ehhez a távhoz, és egy három órás Balaton-átúszás eredményhez is kell már egy alap kondi (mint mondjuk egy félmaraton futáshoz). Ez igaz már az öbölátúszásra is. De mi van azokkal, akik egész évben járnak úszni, és akik úgy érzik, hogy több van bennük, többre képesek. Nekik kis hazánkban be kell érniük medencés versenyekkel. (Apropó, nem akar valaki egy igazi hosszú nyílt vízi versenyt rendezni??!). Van ugye a cetrend sorozat. A maga 10 kilométerével ez már egy komolyabb kihívás. Nagyságrendileg megfelel futásban egy maratonnak. A szigorúan vett szintidők is jelzik már a kihívás komolyságát. Aztán jön egy másik műfaj. A medencés 24-órás és 12-órás versenyek. Kecskemét, Székesfehérvár és a többiek. Itt csapatösszeállítástól, és egyéni virtustól függően az úszók többsége egy Balaton-átúszás eredménynél jóval több kilométert visz haza. És mindezt úgy, hogy folyamatos az ösztönzés. Egyrészt a többi csapattag által, másrészt a több tucat lelkes amatőr vagy kevésbé amatőr által, akivel jó pár óráig egy medencébe össze vagy zárva. Kiváló csapaterősítő program ez úszó és triatlonkluboknak, de nem ritka a céges és egyéb vonalon összeverődő baráti társaság sem. Igazi energiabomba. Nem hiszed? Próbáld ki! Várunk szeretettel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük